Kedden reggel ismét ülésezett önkormányzatunk képviselő-testülete. A teljes létszámban (7 fő) megjelent képviselők négy napirendi pontot tárgyaltak.

Elsőként módosították az első féléves munkatervet. Ennek értelmében március elseje helyett március 10-én tartják soron következő rendes ülésüket, míg április hónapban 17-én ülnek majd össze.

A képviselők hozzájárultak, hogy az önkormányzat kezességvállalást adjon a Városüzemeltető Kft 15 millió forintos folyószámlahitelkeretéhez. A minden évben megigényelt keret rendelkezésre állása folyó év december 31.

Az elmúlt évek bevett gyakorlata alapján most is támogatta a testület, hogy a Városüzemeltető Kft a város 2023-as költségvetésének elfogadásáig (várhatóan erre március 10-én kerül sor) az idei évi támogatási összegéből 6 millió forint előleget kapjon, mely a napi működés biztosításához szükséges.

A képviselő-testület 2022 év végi döntése alapján önkormányzatunk nyílt pályázatot írt ki a Városüzemeltető Kft. ügyvezetői posztjának betöltésére. A megadott határidőig 10 darab érvényes pályázat érkezett. A pályázók közül hatot személyesen is meghallgatott a városvezetés, majd az így készült átfogó értékelések valamint benyújtott anyagok alapján a képviselők előzetesen egyeztettek a leginkább alkalmas személyről. A mai napon zárt ülés keretében hozott egyhangú döntés alapján március 1-től Ferenczi Anikót nevezték ki a cég ügyvezetőjének. Kinevezése 5 évre szól. Március hónapban az átadás-átvételi folyamatok zajlanak majd, az eddigi ügyvezető közreműködésével. A gépészmérnök és közgazdász-szakmérnök végzettségű új ügyvezető korábban dolgozott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-nél, valamint a XIV. kerületi önkormányzat városgazdálkodási társaságánál is, vezetői pozícióban.