Az elöregedett, vágásérett fák kitermelése kezdődik el a közeljövőben több Gyömrő környéki erdőterületen. A munkálatokat követően az érintett területeken új erdőt telepítenek, részben a szárazabb időjárást jobban tűrő fafajokkal.
A Péteri, Gyömrő és Mende körüli erdők gazdálkodója, a NEFAG Zrt. szakemberei a napokban egyeztettek az érintett települések vezetőivel, Kisberk Szabolcsot, városunk polgármesterét is felkeresték. A találkozón tájékoztatást adtak a közeljövőben kezdődő fakitermelési munkálatokról és az erdők megújításáról.

Polgármesteri egyeztetésen a NEFAG Zrt. szakemberei
A szakemberek tájékoztatása szerint az erdőfrissítés több helyszínt is érint. A 31-es út mellett található, korábban vizenyős, jelenleg nyárfás területen a vágásérett fák kitermelését követően tölgyet és fekete diót terveznek ültetni. Ezek a fafajok a tájékoztatás szerint jobban alkalmazkodnak a szárazabb időszakokhoz. Jelentősebb munkálatok várható a Kőtojás és a vadászház környékén is.
A munkálatok pontos ütemezéséről és az egyes területeket érintő beavatkozásokról a NEFAG Zrt. a későbbiekben tájékoztatja a lakosságot.