Államalapító Szent István királyunkra emlékezve tartottunk ma reggel ünnepséget a Hankó István Művészeti Központban, mely során összesen 12 városi kitüntetés átadására is sor került.

A Himnuszt követően Gyenes Levente polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait a szép számú hallgatósággal. A városvezető Szent István idézve azt mondta: csakis az alázat emeli fel az embert, majd kiegészítette azzal, hogy talán a közért végzett munka is ide sorolható.

A polgármester beszédében hangsúlyozta, közös felelősségünk, hogy összefogva küzdjünk a hazáért, a városért, hogy építsünk és ne romboljunk. Ne engedjünk a szellemi kútmérgezésnek, a gyűlölködőknek, akiknek egész élete csakis abból áll, hogy mást akarnak bántani. Ez sem nemzeti, sem pedig keresztényi viselkedés – osztotta meg gondolatait Gyenes Levente.

A polgármester után dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, melyben a magyarság megmaradásáról, a magyar nép fontosságáról beszélt.

A beszédeket követően Csűrös András református lelkipásztor áldotta meg az újkenyeret. Példabeszédében az Istenben való hit fontosságáról szólt, valamint arról, hogy fontos a kitartás a hitben, és a mindennapokban.

Az ünnepség kiemelt pontjaként a képviselő-testület általd megítél városi kitüntető díjak átadására került sor. Az idei évben az alábbi személyek részsültek elismerésben:

 

„Gyömrőért” kitüntető díj:

Kis Gabriella védőnő


Herczku László, gyömrői mentőállomás vezető

 

 

„Gyömrő Város Nevelési, Oktatási és Közművelődési” díj:

Spaitsné Rónaszéki Mária

Tusorné Fekete Éva

Turczi József (postumus)

 

„Közéleti munkáért” emlékplakett:

id. Bába János (postumus)

dr. Bató László (postumus)

Vernyik József

Mátyás Emese

Rehor Csaba

Richterné Sebestyén Júlia Judit

Tóthné Kató Judit

 

A kitüntetéseket követően a GyömrőSzínház társulatának tagjai adtak elő egy méltó ünnepi műsort versekkel, dalokkal.

A szózattal zárult ünnepséget követően a megjelentek átvonultak a kormányhivatal épületéhez, melyen leleplezték az ifj. Pál Mihály Park emléktáblát, mivel a testület korábbi döntése nyomán a városközponti park immáron a nemrég elhunyt gyömrői szobrászművész nevét viseli.