Még a novemberi testületi ülésükön fogadták el a képviselők a szervezeti és működési szabályzat módosítását, mely a korábbi két társadalmi megbízatású helyett egy társadalmi megbízatású és egy főállású alpolgármester kinevezését teszi lehetővé.



A vonatkozó jogszabályok szerint egy ciklus alatt egy alkalommal van mód az alpolgármesteri státusz megváltoztatására, az SZMSZ módosításával egyidőben. Mivel ma lépett hatályba az új SZMSZ, ezért ma rendkívüli ülésen döntöttek róla, hogy december 1-től Tóth János főállású alpolgármesterként lással el feladatait. A szavazáson minden képviselő részt vett, a döntés során Tóth János személyes érintettsége miatt tartózkodott. A testület végül 8 igen és 2 tartózkodással támogatta az előterjesztést.


Varga Ernő jegyző előzetes indoklásában kifejtette, hogy Tóth János november elseje óta folyamatos jelenléttel, napi 8 órában, sok esetben azon túl látja el a feladatait, amit viszont eddigi státusza nem kompenzált. A mostani döntéssel a jogszabályokban rögzített módon változik az alpolgármester illetménye, ami így már igazodik a főállású munkavégzéshez.


Tóth János munkáját Török Réka társadalmi megbízatású alpolgármesterként a továbbiakban is segíti.