Sport, kézműveskedés, természetismeret, helytörténet és számos különleges program várta a gyerekeket az idei önkormányzati napközis táborban. A június 22. és július 3. között megrendezett tíznapos programon elsősorban alsó tagozatos gyerekek vettek részt.

 

A táborban naponta 21–29 gyermek vett részt, biztonságukról, a megfelelő napirendről és a változatos programokról turnusonként három pedagógus gondoskodott.

A tíz nap alatt szinte minden napra jutott valamilyen új élmény. A gyerekek nemezeltek, sportoltak és teniszeztek, kiállításon jártak, a Városi Könyvtárban pedig azt is megtudhatták, hogyan készültek régen a könyvek. Megismerkedtek a méhek különleges világával, mézet kóstoltak és limonádét készítettek.

A helytörténet is fontos szerepet kapott: a résztvevők megtudhatták, kik éltek egykor a Teleki-kastélyban, keringőzni tanultak, galambröptetésen vettek részt, és azt is felfedezhették, hogyan jutottak el régen a hírek egyik településről a másikra. Képeslapot írtak és címeztek, bélyeget ragasztottak rá, majd a kihelyezett postán le is bélyegezték küldeményeiket.

A természethez kapcsolódó programokból sem volt hiány. A gyerekek megismerkedhettek a vadászat világával, fát ültettek, erdőt terveztek, felfedezték a Tőzeges-tó és környékének élővilágát, valamint ellátogattak a Harmónia Állatkertbe, ahol az ismertető után az állatokat is megetethették.

Akik nélkül mindez nem működött volna

A tábor változatos programjaihoz sokan hozzájárultak. Köszönjük a Tájház munkatársainak, Bajnóczy-Kovács Edinának és Farkas Fanninak, valamint a Városi Könyvtár munkatársainak, Vinnai Szender Líviának és Tarné Nagy Zsuzsannának a színvonalas foglalkozásokat, továbbá Aranyi Áronnak, a Harmónia Állatkert vezetőjének a vendéglátást.

Köszönet illeti Dohnál Zsanett agrármérnököt, a 10 Millió Fa Egyesület helyi képviselőjét; Gáncs Botond teniszedzőt; Haskó József pedagógust, a Patria Filatélia Egyesület elnökét; Lovász László vadgazda mérnököt, a Túzberek Vadásztársaság vadászmesterét; Soós Szilvia méhészt; Tily Attila galambászt, valamint Gazdag Tamarát, aki középiskolás diákként naponta megtartotta a reggeli tornát és a programok során is segítette a gyerekeket.

Köszönjük valamennyi pedagógusnak, közreműködőnek és segítőnek, hogy munkájukkal tartalmas, vidám és emlékezetes tíz napot szereztek a gyerekeknek!