Az adventi időszakban 42 gyömrői rászoruló család kapott karácsonyi ajándékcsomagot az Együtt Mindannyiunkért Alapítvány jóvoltából. Kevesen tudják, hogy az országosan is aktív szervezet székhelye Gyömrőn található, elnöke pedig városunk lakója.

Illusztráció
Az Együtt Mindannyiunkért Alapítvány idén országosan összesen 450 családot támogatott különböző adománycsomagokkal az ünnepek közeledtével. Bár az alapítvány tevékenysége gyakran az ország távolabbi térségeire – sőt, határon túli területekre – is kiterjed, Gyömrőn is évről évre jelen van a karácsonyi adománygyűjtő akciójával. Ennek részeként idén 42 helyi család részesült elsősorban tartós élelmiszert tartalmazó csomagokban.
A kezdeményezéshez ezúttal is számos civil szereplő, kis- és nagyvállalkozás, valamint magánszemély csatlakozott. Az adománygyűjtést idén is támogatta Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, valamint Novák Csaba önkormányzati képviselő, akik a korábbi évekhez hasonlóan élelmiszer-felajánlásokkal járultak hozzá a csomagok tartalmához.
Az alapítvány kiemelt figyelmet fordít a jogszerű és átlátható működésre, ezért a gyömrői családoknak szánt adományokat idén a Gyömrő és Környéke Szociális Szolgáltató Központon keresztül juttatták el a rászorulókhoz. Ez a megoldás biztosítja, hogy a segítség valóban a megfelelő helyre, szabályos keretek között érkezzen meg.

Borszéki Molnár Dalma (a fotón balra), az alapítvány elnöke átadja az adományokat a Gyömrő és Környéke Szociális Szolgáltató Központ munkatársának
„A karácsony mindig különösen érzékeny időszak, ilyenkor sokkal jobban látszanak a társadalmi különbségek. De fontos hangsúlyozni, hogy a segítségnyújtás nálunk nem csak az ünnepekre korlátozódik” – fogalmazott Borszéki Molnár Dalma, az Együtt Mindannyiunkért Alapítvány elnöke. Hozzátette: az év minden időszakában számítanak a támogatókra, legyen szó akár egyetlen csomag tésztáról, akár nagyobb felajánlásról.
„Már az is sokat jelent, ha egyetlen gyermek arcára mosolyt tudunk csalni, vagy ha egy magányosan élő idős ember legalább egy kis időre úgy érezheti, figyelnek rá.” – mondta az alapítvány elnöke.
Gyömrő Város Önkormányzata ezúton is köszönetét fejezi ki az Együtt Mindannyiunkért Alapítványnak, valamint minden támogatónak és önkéntesnek akik hozzájárultak ahhoz, hogy az advent városunkban valóban az összetartozásról és az egymásra figyelésről szóljon.
Mit érdemes tudni az Együtt Mindannyiunkért Alapítványról?
A gyömrői székhelyű Együtt Mindannyiunkért Alapítvány régóta működő, aktív civil szervezet, amely egész évben azon dolgozik, hogy rászoruló családokat, gyermekeket, időseket és nehéz helyzetbe került embereket támogasson, nemcsak helyben, hanem országos szinten is.
Az alapítvány tevékenysége rendkívül sokrétű: céljai között szerepel a kulturális ismeretterjesztés, a zenei nevelés, a tehetséges gyermekek tehetséggondozása, egészségügyi szűrések és mérések szervezése szakértők bevonásával, valamint a hajléktalan emberek életkörülményeinek javítása is.
Az Együtt Mindannyiunkért Alapítvány rendszeresen szervez jótékonysági akciókat határon innen és túl. Tiszadadára több alkalommal juttattak el bútoradományokat, a Jászságban pedig visszatérő szervezői a Magyar Kultúra Hete programsorozatnak.
Gyömrőn sokan a „Gyömrő Csillagai” elnevezésű programsorozat kapcsán találkozhattak az alapítvány nevével. A Keresztes Ildikó énekes és Petrás Mária népdalénekes, keramikus védnökségével megvalósult esemény célja az volt, hogy bemutassa és elismerje településünk kiemelkedő személyiségeit – többek között az év diákját, pedagógusát vagy sportolóját –, és közelebb hozza őket a gyömrői közösséghez.