Megváltoztatta a Területi Választási Bizottság (TVB) a Helyi Választási Bizottság (HVB) azon határozatát, melyben elmarasztalta Gyömrő Város Önkormányzatát.

Április 14-én nyújtott be kifogást a Mi hazánk Mozgalom nevében Kisberk Szabolcs önkormányzatunk facebook oldala ellen. Előadta, hogy az általa képviselt helyi szervezet facebook oldala korábban le lett tiltva önkormányzatunk közösségi oldalán, ami meglátása szerint sérti az esélyegyenlőség elvét. A HVB elnöke a Helyi Választási Iroda (HVI) vezetőjének és helyettesének szakmai közreműködésével készítette elő, határozta meg és terjesztette elő a döntési javaslat tartalmát, amelyet a HVB nem fogadott el, a kifogásnak helyt adott. 

A HVB döntésével szemben Gyömrő Város Önkormányzata fellebbezett, amit a Területi Választási Bizottság csütörtökön délután tárgyalt. A TVB a meghozott döntésével felülbírálta a HVB határozatát, Kisberk Szabolcs kifogását pedig elutasította, miután az abban leírt jogszabálysértést nem látta bizonyítottnak.

A TVB indoklásában kiemelte, hogy a benyújtott kifogás bizonyítékokat nem tartalmazott, a HVB ülésen tett bizonyítási kísérlet pedig nem bizonyítja a kifogásban leírtakat. A TVB hozzátette: megtekintették Önkormányzatunk facebook oldalát, és megállapították, hogy azon kampánytevékenység nem folyik.

A TVB döntése és annak indoklása alapján Önkormányzatunk felszólítja a Mi Hazánk Mozgalom Gyömrő szervezetének vezetőjét, távolítsa el közösségi oldaláról a valótlanul megfogalmazott írását, mely szerint „jogszabálysértő módon, a választási esélyegyenlőséget sértve üzemelteti a városháza vezetése” az önkormányzat hivatalos facebook oldalát. Kérjük egyúttal, hogy a jövőben tartózkodjon az elhamarkodott, valótlan, a lakosokat befolyásolni szándékozó írások megjelentetésétől.

A TVB egyébként döntött egy másik ügyben is, melyben Kisberk Szabolcs támadta meg a HVB egyik határozatát, mely a Gyömrői Hírinfó nevű oldallal volt kapcsolatos. Ebben az esetben a TVB a HVB döntését helyben hagyta, Kisberk úr fellebbezését elutasította.