A képviselő-testület mai ülésén minősített többséggel elfogadta városunk 2023. évi költségvetési rendeletét.

Az idei évben 3.737.005.191 forint bevétellel, és ugyanennyi kiadással tervezünk, vagyis hiányt a költségvetés nem tartalmaz. Az előző ülésen még 70 millió forint felett volt a hiány, ezt sikerült lefaragni bevételek növelésével, valamint kiadások csökkentésével.

Gyömrő Város Önkormányzata az általa fenntartott intézményeken keresztül (polgármesteri hivatal, bölcsőde, óvodák, családsegítő szolgálat, Művészeti Központ, Városi Könyvtár, GyKSzszK) az idei évben összesen 255 főt foglalkoztat.

2023 a rossz gazdasági körülmények miatt kifejezetten nehéz év lesz a legtöbb önkormányzat számára. Ezzel együtt Gyömrőn a városvezetés a lehetőségekhez mérten próbál fejlesztéseket tervezni. Az idei évben nettó 280 millió forintos beruházási, valamint 21 millió forintos karbantartási keret áll rendelkezésre. 

Ezeken felül a tavalyi évben elnyert pályázatok (mintegy 1 milliárd forint értékben) biztosítják a következő másfél évben a fejlesztési, beruházási forrásokat. Az irányító hatóságok tájékoztatása alapján az biztosan látszik, hogy a hosszadalmas bürokratikus eljárások miatt az idei évben a tervezési és kivitelezés-előkészítési munkálatok valósulhatnak meg a legtöbb sikeres pályázatunk esetében, míg a konkrét kivitelezés 2024 első negyedévében indulhat el. Ez a realitás, de ha egyes beruházások esetén sikerül felgyorsítani a különböző papírmunkákat, akkor akár hamarabb is indulhatnak munkálatok. 

A most elfogadott költségvetés a biztos működésre alapoz, de ha év közben plusz forrásokhoz jut a város, akkor azt fejlesztésekre, beruházásokra fogjuk tudni költeni.

A rendeletben szereplő tételek egyike kapcsán egy érdekes tény: önkormányzatunk idén 53 millió forintot fordít a helyi buszjáratok üzemeltetésére. Ezzel szemben Monor vezetése a napokban jelentette be, hogy májustól megszűnik a településen a helyi járat, mert nagy mértékben emelkedik annak az eddigi évi 9 millió forintos költsége.

A költségvetési rendeltet több módosító indítvány érkezett, ám ezeket a testületi többség nem támogatta, mivel nem láttak rá anyagi fedezetet.

A 2023-as költségvetési rendeletről hamarosan bővebb tájékoztatót közlünk majd!